Bozóki András
A kultúrák közötti párbeszéd esélyei

Kertész Imrének a budapesti kulturális konferenciához intézett üzenetét továbbgondolva: ellent kell tudnunk állni a „passzív ártatlanság” kísértésének akkor is, amikor a kulturális jövő és az európai integráció összefüggéseit vizsgáljuk. Alain Touraine is kategorikusan visszautasította az integrációval és befogadással kapcsolatos köldöknéző európai optimizmust, és felhívta figyelmünket a szétesés és kizárás irányában ható párhuzamos folyamatokra. Miközben joggal örülünk a sikeres európai együttműködés eredményeként elfogadott UNESCO-egyezménynek, amely hitet tesz a kulturális sokféleség értékei mellett, a francia városokban lezajlott szociális és etnikai lázadásokat figyelmeztető jelnek kell tekintenünk. Nem kétséges, további kell folytatnunk a kultúrák közötti párbeszédet, és kísérletet kell tennünk a kulturális együttműködés elmélyítésére.

Konferenciánk megkísérelt olyan módszereket találni, amelyek elősegítik a megértést és a kulturális befogadást olyankor, amikor az európai társadalmak előtt súlyos nehézségek tornyosulnak. Az európai alkotmányozási folyamat kisiklása megálljt parancsolt a kibővített Európai Unió integrációjának megszilárdítása előtt. Félúton vagyunk a lisszaboni irányelvek tervezett megvalósításától, amelyeknek öt éve megfogalmazott célja még az volt, hogy az EU 2010-re a “világ legdinamikusabb és legversenyképesebb tudásalapú gazdaságává váljon”. Ma már világos, hogy ez a cél ennyi idő alatt nem érhető el.

A bizonytalanság érzését Nyugat Európa társadalmaiban tovább fokozza a kontinentális európai jóléti államok strukturális reformjainak sürgetése. Ezek a társadalmak még nem tudták megemészteni az Európai Unió minden eddiginél nagyobb arányú bővítését sem. Úgy tűnik, hogy félelmeiket az újonnan csatlakozott tagállamokra vetítik, s az onnan bevándorló munkások, továbbá a külső országokból érkező bevándorlók ellen próbálják fordítani. A további bővítésre és az EU jövőbeli formájára vonatkozó politikai megegyezés hiánya fokozza ezt a bizonytalanság-érzést. Sok európai városban mindez a kulturális sokszínűség elfogadásának megkérdőjelezését eredményezheti.

***

E jelenségek komoly feszültségeket jeleznek azzal kapcsolatban, hogy Európa vajon tényleg befogadó-e. Hosszú időre előrevetíthetik egy európai patthelyzet kialakulását és az európai jövőkép gyengülését. Mindazonáltal meggyőződésem, hogy a kultúra elősegítheti az integrációs folyamatban előállt jelenlegi patthelyzet leküzdését. A kultúra segíthet felfedezni és megélni a sokféleség növekvő kibontakozásának értékét. A kultúrában megvan a lehetőség arra, hogy megoldást nyújtson erre a társadalmi és gazdasági válságra, mivel egyedülállóan és egyszerre képes növelni a szolidaritást és versenyképességet. Egy leegyszerűsített gazdasági elmélet feltételezheti a társadalmi kohézió és a gazdasági versenyképesség összeférhetetlenségét. De én azt állítom, hogy a kultúra révén a szolidaritás és versenyképesség kölcsönösen erősítheti egymást. A társadalmi integráció célja felől közelítve a kultúra befogadást, együttműködést, önbecsülést, szolidaritást, toleranciát, esélyegyenlőséget, kíváncsiságot és párbeszédet jelent. Ugyanakkor az innováció, a találékonyság és az alkotókészség segítségével a kultúra fokozza a gazdasági versenyképességet.

A tíz új ország befogadása növelte az EU-n belüli különbségeket. A gazdasági fejlettség több ponton eltér egymástól Európa leggazdagabb és legszegényebb térségei között. A korábbi és jövőbeli keleti bővítéstől való félelmek egybeolvadnak a globalizáció, a nemzeti önazonosság hanyatlása, a gazdasági stagnálás, a jóléti állam válsága, az elöregedő társadalmak és a bevándorlás fölött érzett aggodalommal. Ebben az összefüggésben a társadalmak befogadóképessége nem volt képes lépést tartani a tagállamok számának hirtelen megnövekedésével.

Az új tagállamokban nagyobb a távolság a kulturális lehetőségek tekintetében (például a városok és falvak között), mint a “régi” Európában. Hiányosságokat tapasztalhatunk a kulturális javakhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférésben és a helyi és központi kormányzatok erőforrásaiban. A leggazdagabb és legszegényebb társadalmi rétegek kulturális szokásai az EU keleti részében jobban eltérnek egymástól. Az erős helyi közösségek hagyományai gyengébbek, mint a nyugati tagállamok konszolidált társadalmaiban. Mégis, ebben a régióban, amely csak egy kicsit van keletebbre a nyugattól, nagyobb hagyományra tekint vissza a kultúra társadalmi mobilitást és befogadást előmozdító eszközként való használata. A tagállamok közötti és a tagállamokon belüli befogadási készség fokozása érdekében nagyobb szerepet kell játszania a kulturális prioritásoknak az európai strukturális alapok keretében megvalósuló programokban. A nemzeti fejlesztési terveknek prioritásként kellene kezelniük a kultúrát. A tagállamok között ki kellene cserélni a kulturális tervezést szolgáló legjobb eljárásokat.

Ján Figel előterjesztése alapján az Európai Bizottság azt tervezi, hogy 2008-at a kultúrák közötti párbeszéd európai évének nyilvánítja. Hiszem, hogy ezt a párbeszédet több szinten kell szorgalmazni. Először is előtérbe kell helyezni a bevándorlásból és a mobilitásból kialakuló többkultúrájú társadalmakban és közösségekben. Másodszor pedig a régi és új tagállamok társadalmai között. Végül harmadszor, az EU tagállamok, a később csatlakozó tagok és a nem EU-tagok (különösen az új szomszédos országok) között.

A kultúrák közötti párbeszédnek többről kell szólnia, mint pusztán kulturális cserékről! Meg kell erősítenie az együttműködést és a közös alkotást! Olyan képességekkel és viselkedésformákkal kell gazdagítania a társadalmakat, amelyek képessé teszik őket arra, hogy hasznosítani tudják a komplex, soknemzetiségű, sok kultúrát felölelő, soknyelvű környezetet. A kultúra egyaránt teljesíthet kizáró és befogadó társadalmi funkciókat. Egyrészt a kulturális kizárás társadalmi elmaradottságot szül. Másrészt viszont tudnunk kell, hogy a bevándorlók és migránsok pozitív szerepet játszanak a kultúrák és közösségi terek közötti kapcsolatrendszer megteremtésében. Ez a sokféleség szolgálhat az európai fejlődés és megújulási képesség alapjául.

A nyelvi sokféleség Európa meghatározó jellemzője. Gyakran beszélünk arról, hogy a fordítási tevékenység az egyik legjelentősebb üzlet Európában. Amint azt Umberto Eco egyszer találóan megjegyezte: “Európa nyelve a fordítás.”

Ugyanakkor az angol nyelv gyakorlati használatának elfogadása az európai diskurzus nyelveként egyúttal erőforrásokat szabadíthatna fel és irányíthatna át a kevésbé beszélt nyelvek támogatására. A kis nyelvek értékes erőforrások. Ahogy a máltai kulturális miniszter érvelt a nyelv a legnagyszerűbb örökség, amit egy kis ország adhat a világ kultúrája számára. A bürokratikus szövegek fordítása helyett a többnyelvűség politikájának az oktatást, az irodalmi fordításokat és a kisebbségben lévő nyelvek egyéb támogatását kellene középpontba helyeznie.

***

S itt érdemes röviden kitérni a versenyképesség és kultúra összefüggéseire, valamint arra, hogy miként fejleszthető a versenyképesség a humán tőke gyarapítása révén.

A bővítéssel megnőtt Európa kulturális és nyelvi sokszínűsége. Sok kételkedőt még mindig nem sikerült meggyőzni arról, hogy a bővítés nem az európai integrációt kudarccal fenyegető folyamat; ellenkezőleg, egyedülálló lehetőséget jelent a gazdasági versenyképesség fokozására és a lisszaboni cél majdani megvalósítására. A bővítés általában megnöveli az európai erőforrások körét, aminek köszönhetően az EU elvileg utol tudja érni gyorsan fejlődő globális vetélytársait. Ez az erőforrás a humán tőke. A humán tőke köre a kultúrába és az oktatási rendszerekbe történő befektetések útján növelhető.

Azért is érdemes a kultúrába fektetni, mert egyaránt mérhető haszonnal jár a GDP növekedés és a foglalkoztatás bővülése tekintetében. A kreatív iparágak, amelyek olyan különböző területeket ölelnek fel, mint a kulturális turizmus, a média és a szórakoztató iparágak, a szoftverfejlesztés, a divattervezés, mind a XXI. század globális gazdaságának legdinamikusabban fejlődő ágazatai. Az ENSZ Világ Szellemi Tulajdona Szervezet (WIPO) által közölt statisztikák világosan szemléltetik, hogy az állampolgáraik kreativitásának fokozásába invesztáló országok és régiók gazdasági növekedésben teret is nyernek. Azok az országok, ahol a kulturális tevékenységek részesedése a GDP-ben a legmagasabb, egyben a legversenyképesebbek a világon. A kulturális innováció és a kreatív iparágak tehát ott vannak a versenyképessé válás legjobb eszközei között.

Mi ezért arra teszünk javaslatot a Bizottságnak és kormányainknak, hogy foglalják bele a kulturális prioritásokat a nemzeti és regionális fejlesztési tervekbe, oktatási programokba, támogassák a kis- és középvállalatok számára nyújtott programokat, az EU szomszédsági politikáját, és mindenek felett a lisszaboni elképzeléseket. Európának ugyanakkor – bizonyos prioritások szerint – szüksége van a nemzeti kulturális politikák szorosabb összehangolására is.

***

Van még egy fontos terület, amelyik jelentősen befolyásolja a kulturális lehetőségeket és befogadás esélyeit a fiatalok és a jövő nemzedékei számára.

Szélesednie kell a kulturális termékekhez való hozzáférés lehetőségeinek s ezért számot kell vetnünk a digitális hálózatok fontosságával a kulturális tevékenységekben. Ha a következő 15 évre szóló prioritásokat vesszük számba, tehát már a 2020-as évre tekintünk, akkor a digitálisan hozzáférhető kulturális tartalom és szolgáltatások, valamint a tartalom létrehozása és a hálózatra való feljuttatása egyre nagyobb figyelmet érdemel.

Eltekintve az ilyenkor szokásos technológiai optimizmustól, a digitális hálózatok példa nélkül álló lehetőségeket biztosítanak az ötletek, kulturális termékek terjesztésében és azok oktatási célú felhasználásában. A francia kulturális miniszter említést tett az európai digitális könyvtár létrehozásáról, amelynek terve már hat tagállam támogatását élvezi. A kulturális piac megértéséhez korunkban a hozzáférhetőség jelenti a kulcsot. Az európai örökség megnyitása és hozzáférhetővé tétele előnyt biztosíthat a globális kulturális versenyben. Az európai kultúra igenis győzedelmeskedhet a globális tömegkultúra fölött egyszerűen azért, mert elérhető.

A kultúrához való hozzáférést gyakran a jelenlegi szerzői jogi szabályok korlátozzák. A könnyítés érdekében el kellene kezdenünk egy olyan szemléletváltó folyamatot, amelyben új, kreatív megoldások alkalmazhatók az előző századokból örökölt szellemi tulajdonjogi rendszerünk újragondolására. Mégpedig olyan megoldások, amelyek egyaránt kielégítők lehetnek a szerző, a közjó és a 21. századi piac számára. Különösen hangsúlyozni érdemes a közönség hozzáférésének szükségességét az államilag támogatott kulturális tartalmak esetében. A BBC Kreatív Archívuma követendő példaként szolgálhat. Ez lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy letöltsék a BBC dokumentum-programjait nem kereskedelmi felhasználásra: azokat személyi számítógépen tárolják, szerkesszék, és szabadon terjeszthessék. A kreatív archívumok a közszolgálati médiumok archívumait hozzáférhetővé és hasznosíthatóvá teszik a tartalmuk létrehozását a licensz díjakon keresztül támogató nagyközönség számára.

A média-archívumainak hasonló módon történő felszabadítása különösen a közönség érdekeit szolgálná Kelet- és Közép-Európában. Térségünkben az állami média egészen a legutóbbi időkig monopolhelyzetben volt. Az állami tulajdonban lévő kulturális archívumok hozzáférhetővé tétele ezért létérdek. Több jogi megoldás is kínálkozik e kérdés megoldására. A „Kreativitásról, Újításról és Szellemi Tulajdonról” szóló Adelphi Charta például egy olyan kezdeményezés, amelyet az Egyesült Királyság Művészeti Királyi Társasága hozott létre és amelyet aláírt többek között a brazil kulturális miniszter, Gilberto Gil. A Charta széleskörű összefogásra szólít fel egy olyan szellemi tulajdonjogi rendszer kialakításáért, amely egyszerre biztosítja a tudásmegosztást és az innováció elismerését. A Kreatív Közjavak (Creative Commons) nevű kulturális és jogi mozgalom a legkülönbözőbb licensz-lehetőségeket kínálja a jelenleg érvényben lévő törvényes keretek között. Ezek révén hozzáférhetővé válik a kultúra, bővül a kreativitás lehetősége a kevésbé kiváltságos csoportok és közösségek számára. Ily módon erősödhet a fenntartható gazdasági fejlődés is. E kezdeményezésekben közös vonás az, hogy mindegyik bővíti a kultúrához való közösségi hozzáférést a köz érdekében, és hozzájárul az európai kulturális termékek versenyképességéhez.

Végezetül szeretném az európai kultúráról szóló konferenciák témájául javasolni a következő kérdéseket: 1. Miként növelhető a társadalmi kohézió és versenyképesség a kultúra segítségével? 2. Miként lehet a kultúrát prioritásként kezelni a lisszaboni törekvések között? és végül 3. Miként lehet nagyobb teret engedni az emberi kreativitásnak, újításnak és megértésnek a digitális hálózatok és platformok támogatásával és a szellemi tulajdonjogok újragondolásával a következő évtizedekre?

Mert mi mindannyian – művészek, kulturális aktivisták, politikusok – minden sokszínűségünkkel együtt, valóban egyetlen utastérben vagyunk. Hajónk neve történetesen „Európa”.

(A cikk a „Befogadó Európa?” című konferencián elhangzott miniszteri záróbeszéd szerkesztett változata.)